Ez a történet egy fiúról szól. Egy fiúról és Oszkárról, aki egy bicikli. A fiú és Oszkár sok izgalmas kalandban vesznek részt, ám mivel a fiú lusta, Oszkárnak pedig nincsen keze, a kalandoknak csupán töredéke kerül lejegyzésre. A fiú ezért az igentiszteltolvasó elnézését kéri. A fiú továbbá azt is szeretné az igentiszteltolvasó tudomására adni, hogy zsúfolt napirendje okán sajnos nem áll módjában a tőle egyébként elvárható rendszerességgel frissítenie kalandjainak lajstromát. Ezért is szeretné az igentiszteltolvasó elnézését kérni.
Üdv mindenkinek innen a világ végéről! Sajnos az elmúlt két hét kicsit zűrös volt, ezért nem volt időm írni, mostanra viszont sikerült nagyjából berendezkednem. Hát, nemisigazán tudom, hol kezdjem. Először is itt van ez a kiváló fotó legfelül, amit valamikor éjfél körül készítettem úgy egy hete -- ez azt hiszem jól érzékelteti az itten fényviszonyokat (megjegyzem, most már egész sötét van éjjel, tekintve, hogy minden nap kb. 10 perccel hamarabb megy le a nap). Reggel 3-kor már teljesen világos van, de hamar meg lehet szokni. Legalábbis ezt mondják. Nekem még nem sikerült, ezért hol 6-kor, hol 11-kor ébredek...
Norvégiában minden drága. De nem úgy, mint például Angliában vagy Németországban -- innen nézve Németország kifejezetten olcsónak tűnik és Anglia is csak gyenge próbálkozás. Itt tényleg minden k*b*sz*tt drága. Ittatok már valaha 4 sört 6000 forintért? Na itt ez kifejezetten olcsónak számít, és csak a diákoknak jár. Mert jobb helyeken, jobb sörökért kétszer ennyit is elkérnek. A finomfajta kenyér 1000 forint. A buszjegy 700. Vááá!
Hogy ne kelljen buszbérletet vennem, úgy döntöttem, beruházok egy biciklire. Mivel az új biciklik 65 000-nél kezdődnek, rájöttem, hogy én beérem egy használttal is. Használt biciklit azonban valami különös oknál fogva csak a szeméttelepen lehet kapni -- bizalomgerjesztő... Mindenesetre ellátogattam a túlpartra, hogy szemügyre vegyem a kínálatot. Mint kiderült, Tromsø-ből mindenki a szeméttelepre jár biciklit venni, ezért nekem már csak a maradék jutott -- viszont mindössze 10 000 forintért. Ekkor még nem is sejtettem micsoda társra leltem... Ez a bicikli ugyanis egészen különleges darab. Ami elsőre szembeötlik rajta, az az, hogy kábé feleakkora, mint egy hagyományos kétkerekű. Emellett csak 5 fokozatú a váltó, de ebből a két szélsőt csak iszonyatos erőfeszítések árán lehet elérni. A fékek fogantyúit a kormány egyedi szerkesztése miatt úgy szerelték fel, hogy nem előre, hanem felfele néznek -- de ez nem zavar, mert esőben amúgy sem fognak a fékek, itt pedig szinte mindig esik. Amúgy az egész fékrendszer elég fura, mivel a fékpofák valahogyan a kerékagyra vannak rögzítve a kerék széle helyett, ezért minden fékezésnél haldokló kiselefánthoz hasonló hangot adnak ki (így viszont nem kell használnom a csengőt). A biciklimnek köszönhetően az emberek lassan már messziről megismernek, a gyerekek pedig általában ujjal mutogatnak rám, és kinevetnek. Én azonban igazi barátra leltem ebben a járgányban, mivel a topis külső mögött érző szív rejlik. El is neveztem Oszkárnak, az EC-ben található, méretét tekintve igencsak hasonló társa előtt tisztelegve.
Íme egy kép Oszkárról és rólam:
A kép hátterében egy különös véletlen folytán az egyetem jegesmedvéje, Larry is látható. Larry szabadon kószál az egyetem területén, és néha megeszik egy-két összehasonlító irodalmárt, de szerencsére így is marad belőlük elég, ezért senki sem neheztel rá. Régebben az egyetemnek volt saját pingvine is, de Larry azt is megette. Érdekes módon azonban a nyelvészeket nem bántja (bár a minimalista szintaktákra állítólag csúnyán szokott morogni).
A következő képen az egyetem főépülete látható (mellesleg külön köszönet jár Bruce Morénnak, aki volt olyan kedves, és végigvezetett a kampuszon):
Mi egy másik épületben tanulunk, amit valamivel később építettek, ezért kicsit más stílusú, de a fontosabb építészeti jegyek megmaradtak (pl. van ajtaja, ablaka, és szerintem kéménye is). Az egyetem egyik különlegessége, hogy a legtöbb épület önműködő ajtókkal van ellátva -- ezek az ajtók azonban a szokásostól eltérően nem félrehúzódnak, hanem rendesen kifordulnak, mint kilincses-zsanéros társaik. Ha kifelé jön az ember, ez nem zavaró, ha viszont befelé megy, csúnya baleset lehet belőle. Ezt az apró hiányosságot persze ellensúlyozza az a tény, hogy a termek tele vannak zsúfolva Apple gépekkel, a TO-s nénik kedvesek és segítőkészek, sosem kell 15 percnél tovább sorban állni, és a kertből ezt lehet látni:
Meg ezt:
Meg ezt:
Ezt a luxust sajnos csak a szerencsétlen diákok brutális kizsákmányolása árán tudják fenntartani, így a jegyzetboltban egy fénymásolt reading package kb. 7000 forintba kerül (és a lapok fele már kihullott belőle... ej, ej!), a karitatív kávé automata 320 forint, egy rendes ebédért innivalóval együtt pedig 80 koronát is elkérnek, ami nagyjából 2500 forintnak felel meg. Viszont ha sível akarsz egyetemre járni (ez halál komoly, a norvégok tényleg ezt csinálják télen), 3000 forintért fél évig tiéd a léc... A norvégoknak tehát teljesen kifordult az értékrendjük, ami azonban szerény véleményem szerint az itteni körülmények között teljesen normális.
Na és az időjárás. Az itteni időjárás fő jellemzője, hogy szinte minden igaz rá. Esős és szeles. Hűvös és párás. Borús és felhős. Máskor napos és kellemesen langyos, eső nélkül (ez persze ritka). Egyik percről a másikra változik, egy nap alatt gyakorlatilag az összes évszakot végigjárhatod. Tényleg nincs olyan dolog, amit ne lenne igaz rá. Egyszerre kenguru és elefánt. Piros és kék. Lándzsát lóbáló maszáj törzsi harcos és Pitagorasz gondolataiba mélyedve. Feszes cicanaci és bő télikabát. Egyszóval a megtestesült teljesség. Sajnos az embernek egy idő után azonban rá kell jönnie, hogy a teljességbe tartozó dolgoknak csak egy igen kis hányada élvezetes. Így például engem se a maszáj harcosok, se a kenguruk, se az állandó eső nem dobnak fel túlzottan, Pitagoraszból, elefántokból és napsütésből viszont többet is el tudnék viselni. Nodehát ez van.
Mielőtt véget vetnék ennek az értekezésnek, közölnék néhány képet szeretett otthonomról, Ørndalenről (amely egyébként kellemesen távol van mindentől: horizontálisan 3-4 kilométerre, vertikálisan 200-300 méterre az egyetemtől és h. 7-8 kilométerre v. 500-600 méterre a városközponttól -- hiába, aki egyszer belép a külvárosiak táborába, az örökre ott is marad... nincs menekvés...). Ezt látom az ablakomból:
Ez a házam (jó, igazából csak az emeleti, nyitott ablak az enyém):
És ezt látom, ha kisétálok:
No jó, hát akkor mára ennyi voltam, szabadon választható üdvözlet, puszi és kézcsók mindenkinek,
Marci
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
MrHoward Sr. · http://aznincs.hu 2007.08.24. 08:28:46
MrHoward Sr. · http://aznincs.hu 2007.08.24. 08:32:58
fahejasházigabi 2007.08.26. 16:09:38
katiszilagyi 2007.08.26. 16:37:50
Nagyon-nagyon tetszett, amit írtál. Tudod, én is voltam Norv.-ban egy kis ideig, de nem ennyire, a fönti jég-hideg részén.
Sajnos blogot még nem használtam, akármilyen trendi is...:) Kérlek jelezz vissza iwiwen egy mailben h megkaptad a \"kommentem\".
Üdvözöllek, Kati
Laurana 2007.08.26. 16:40:42
Igazán izgalmas volt az első beszámoló, Oszkár egész jól néz ki származásához képest, Larryről nem is beszélve ;-) A főbejárat pedig igazi hobbit-lakra emlékeztet :-)
Csongorpajti 2007.08.26. 17:10:28
Egyebkent azt a furcsa szerkezetet a bringadon tarcsafeknek hivjak es ujonnan kb annyiba faj, mint maga Oszkar. Amugy mi az az EC?
agnus · http://agnusdb.freeblog.hu 2007.08.26. 17:28:46
egyébként érezd jól magad és írj gyakran.
(f.ági)
Dani pajtás 2007.08.26. 17:40:19
Príma kis helyre keveredtél, bár sajnos ezek után már nem nyavajoghatok az árak miatt a szigetországban:)
Oszkár gyönyörű és a táj is elképesztő, a külvárost meg meg lehet szokni.(Én például a külvárosba jártam gimnáziumba a városból és ki lehet bírni. Az emberek persze furák, de megszokhatóak.) Öltözz melegen és síelj a suliba, ha teheted:)
Hug, Dani
Danci pajtás 2007.08.26. 17:41:23
Príma kis helyre keveredtél, bár sajnos ezek után már nem nyavajoghatok az árak miatt a szigetországban:)
Oszkár gyönyörű és a táj is elképesztő, a külvárost meg meg lehet szokni.(Én például a külvárosba jártam gimnáziumba a városból és ki lehet bírni. Az emberek persze furák, de megszokhatóak.) Öltözz melegen és síelj a suliba, ha teheted:)
Hug, Dani
rgabor · http://rgabor.blogol.hu 2007.08.26. 17:50:16
Légyszi hozz nekem haza egy pingvint, egy olyan kisebbet, ami elfér a hűtőmben a sörök mellett!
Az anti-chomskysta jegesmedvét külön üdvözlöm!
További szép napokat!
RG.
Laurana 2007.08.26. 20:26:35
mrhoward 2007.08.26. 20:34:06
zuluka · http://www.eotvoscollegium.hu/~kugyela 2007.08.26. 23:02:55
megmondtam én, hogy jó kis buli lesz ez íííííí íí. :) a külvárosi élet nagyon vicces tud lenni, csak az a lényeg, hogy sok házibulit szervezzetek a környéken. dehát ezt neked nem kell mondanom. :) sok a nemzetközi diák egyébként?
jó, hogy írtál! még trendin is szeretlek! :)
Tamás
Laurana 2007.08.26. 23:48:49
csikyandris · http://andris.smugmug.com 2007.08.27. 19:52:15
a zigazgatóság.
Sosyhuga 2007.08.29. 20:26:01
Halmos Máté 2007.08.30. 14:22:54
"Egyebkent azt a furcsa szerkezetet a bringadon tarcsafeknek hivjak es ujonnan kb annyiba faj, mint maga Oszkar. "
LOL ez erős, elsőre én sem értettem, miről van szó, amikor körülírtad:)
Érezd kint jól magad és keep 'em coming!
--Halmos Máté