#ezt kábé három-négy hete írtam, így nem túl releváns; talán sosenemis volt az:

Nem tudom honnan jött, nem tudom ki ő, és múltja talán örökké sötét talány marad számomra. Még az eredeti nevét se árulta el. Már vagy egy hónapja rójuk együtt Tromsø esőáztatta útjait, mégse mondhatom, hogy ismerem. Hiába faggatom, nem szól egy szót se, csak mered rám, hűvösen és visszautasítón, mint egy vad paripa -- musztáng -- akit sose lehet megszelidíteni. Oszkár -- az örökké csendes, titokzatos, kiszámíthatatlan Oszkár. Oszkár, a néma bicikli.

Mivel ő nem hajlandó a múltjáról beszélni, úgy döntöttem, végzek egy kis nyomozást -- elvégre mégsem élhetünk így, mint két idegen. Hosszas kutatás után tegnap ráleltem az első nyomra -- és a szimatom azt súgja, egyből beletrafáltam a közepébe. Ismerősen cseng az a mondat, hogy "Noli turbare circulos meos!"? Esetleg így: Μη μου τους κύκλους τάραττε (mé mou tousz kuklousz taratte)? Igen, pontosan. Ne zavarjátok köreimet! Arkhimédész mondta ezt, mielőtt leszúrta egy római katona. A katona az ókori források szerint provokálásnak vélte a matematikus homokba vésett köreit, tekintve, hogy súlyos látási rendellenességgel küzdött, ami miatt a köröket egyenesnek látta, az egyeneseket pedig görbének (egyesek szerint pont fordítva; lásd Chomsky & Halle 1968). De ez nem is annyira lényeges. Ami számunkra is fontos: a történet egy nem elhanyagolható szereplője egy csúnya félrefordítás miatt sajnos elveszett a történelem ködében. Nyilván mindenkinek feltűnt a görög eredetiben a κύκλους "kuklousz" azaz "körök" szó. Bár ezt kevesen tudják, a szó ógörögül "körök" mellett "biciklit" is jelent (lásd Ohala 1981). A formabeli hasonlóság nem véletlen. Az angol "bicycle" szó az ókori görögből átvett κύκλους módosításával született -- a bi- prefixum feltehetőleg az egykerekűk elterjedése miatt vált szükségessé (a kétértelműség elkerülése végett -- további magyarázatért lásd Prince & Smolensky 1993/2004 3. fejezetét). Az eredeti mondat pontos fordítása tehát: "Ne zavarjátok a biciklimet!" (további érvekért lásd Kahn 1976 és Lombardi 1991). Egyesek szerint a görög eredeti is hibásan maradt fenn; a helyes mondat: Μη με τάραττε, κύκλουω!, azaz "Ne zavarjatok, biciklizem!" (Steriade 1999). És persze gondolom már mindenki sejti, hogy az a bizonyos bicikli a történetben nem más, mint maga Oszkár. Erre mutat ugyanis az a tény, hogy Arkhimédész köztudottan alacsony ember volt -- éppen olyan Oszkár méretű (de még így is elegendő vizet szorított ki a kádból -- lásd McCarthy 2002). Oszkár váltója csak 5 fokozatú, ami egybevág a kezdetleges görög biciklikről rendelkezésünkre álló információkkal. Emellett néha határozottan ógörögösen nyikorognak a fékek, ami azt hiszem, teljesen egyértelművé teszi a helyzetet. Remélem mindenkit meggyőztem: az a bicikli Oszkár volt. Hát egyelőre ennyit tudunk, de remélem hamarosan újabb részletekre is fény derül.

No. Ez már kikívánkozott.

Tromsø kirándulásra igen alkalmas. Olyannyira, hogy úgy másfél hete én is nekivágtam egy elsőre nagyon barátságosnak, bár kissé hosszúnak tűnő túrának (mostantól nevezzük csak a Túrának). A környék legmagasabb hegyére, a Tromsdalstindre szándékoztam felmászni (kb. 1300 m) -- és hát végül fel is másztam. Ám sajnos kissé elszámoltam magamat, így az eredetileg laza 6-7 órásra tervezett séta végül 12 órás lett, és mivel délután 2-kor indultam... mindenki kiszámolhatja, mikor kerültem ágyba. Ez persze nem gond, hisz én már megszoktam az éjszakázást. Nem gond, node vegyük figyelembe, hogy hegyet másztam -- és onnan ugye le is kell valahogy jönni. A csúcsot egész pontosan fél 9-kor hódítottam meg, és még pont elkaptam a naplementét... Tudjátok milyen az az érzés, ahogy pihegve álltok egy kősziklán 1300 méter magasan, és látjátok, ahogy a Nap lassan az óceánba merül? Aggasztó. Nagyon aggasztó. Szerencsére másfél hete a naplemente után is elég sokáig viszonylag világos maradt az ég alja, nade akkor is. 2 órán keresztül másztam lefele, és mire leértem, tényleg töksötét lett. Aztán még 1 óra séta egyedül az erdőben, a rénszarvasok vérfagyasztó sikolyait hallgatva. És persze lekéstem az utolsó buszt, úgyhogy +10 kilométer gyaloglás haza.

Joggal kérdezhetnétek, hogy miért nem stoppoltam hazafele. Hát stoppoltam. De ezek a norvég sofőrök nem elég bevállalósak -- jó persze biztos rettenetesen ijesztően nézek ki, és már elmúlt éjfél, úgyhogy talán érthető is... Mindent megpróbáltam -- de még akkor sem vettek fel, amikor bevetettem az ellenállhatatlan "sánta vagyok, és minden lépés valódi kínszenvedés" figurát -- annak ellenére, hogy 30 kilométer gyaloglás után meglehetősen hitelesen tudtam előadni a dolgot. De végül hazaértem... Éshát ilyen szép helyet talán még nem is láttam sosem. Fel is teszek néhány fotót:























Azért szerintem megérte.

Üdvözöl mindenkit,
Hegyi Barbara

#ha minden igaz, jövő héten egy aktuálisabb post is felkerül... ó, és az ógörög nyelvi adatokért nem vállalok felelősséget, mindenki a saját kockázatára használhatja őket.