Gondolom mindenki emlékszik Boldog Bobby-ra a Jóbarátokból -- ő volt az a srác, akiről kiderült, hogy csak azért vicces, mert folyton iszik. Boldog Bobby-nak minden története úgy kezdődött, hogy "A múltkor jól eláztam...", legalábbis amíg le nem szokott. Hát most én is pont úgy érzem magamat, mint Boldog Bobby -- nem hiszem, hogy sok olyan történetet tudnék mesélni, ami nem elázással kezdődik. A múltkor például jól eláztam, amikor a városba bicikliztem. Ma a postára menet áztam el. Akkor is eláztam, amikor a biciklimért mentem. Általában elázok reggel és elázok este. Tegnapelőtt séta közben áztam el. Bizony, ilyen az élet Tromsøben. Viszont az időjósok nagyjából 50%-a (ez az adat egy nagyjából 7-8 internetes oldalt átfogó egyéni felmérésen alapul) azt mondja, hogy a héten havazni fog -- és őszintén szólva nem lennék nagyon meglepve, tekintve, hogy kábé 6 fok van odakint. A hó pedig jó, mivel hóesésben csak akkor ázik el igazán az ember, amikor bemegy a melegre. Itt viszont olyan nincs. Egyébként ha valakit érdekel az itteni időjárás, tudom ajánlani a weather.cs.uit.no honlapot, és azon belül is a time lapse video linket. Még én is meg szoktam nézni, pedig nagyjából ugyanezt látom a saját ablakomból is...

Mivel nyilván mindnyájan nagyon kíváncsiak vagytok arra, hogy milyenek a norvégok, gondoltam róluk is illene szólnom pár szót. Magasak és szőke-egyenes / vörös-göndör hajúak. Naponta 5-ször esznek. Mindig felkapcsolva hagyják a lámpát. És kegyetlen sok pénzük van. Ennél többet sajnos egyelőre nem sikerült megtudnom, ugyanis a norvégoknak van egy igen különleges képességük: ők a rejtőzködés és az álcázás mesterei. Minden reggel hallom, ahogy a konyhában matatnak, de mire kiérek, már senki sincs ott. Hallom, ahogy zuhanyoznak, és még csöpög a zuhanyrózsáról a víz, amikor belépek a fürdőszobába, de se bemenni, se kijönni nem látom őket. Hallom, ahogy tévéznek a szobájukban, de ha bekopogok, senki se válaszol. Nem hisztek nekem? Hát akkor ezt figyeljétek. Ezen a fán 6 norvég bújkál:



Biztosan nem vettem volna észre őket, ha az egyikük nem felejti el zsebre tenni a tőkehalát. Egyszerűen félelmetes. Persze nyilván nagy szükségük volt erre a képességre a jegesmedvék, a vértücskök és a különösen agresszív északi-sarki pingvinek miatt.

Mellesleg az egyikükkel sikerült jobban is összeismerkednem -- nevezzük őt mondjuk Henriknek. Azt hittem, ez már igazi áttörésnek számít. De tévedtem. Kiderült ugyanis, hogy félig-meddig texas-i, és ily módon nyilvánvalóan nem képes ugyanúgy elrejtőzni, mint 100%-osan norvég társai. Viszont nagyon barátságos, és van vízforralója. A többiekkel egyelőre még nem nagyon sikerült felvennem a kapcsolatot, a kitartó próbálkozás ellenére sem -- de nem adom fel. Holnap rénszarvasnak öltözök és megpróbálok sirályhoz hasonló hangokat kiadni (valahogy így: nyíííík... krííííííééééé... nyuííííí), hátha ezzel sikerül felkeltenem az érdeklődésüket. Meglátjuk.

Kedves Laurana! Ez a blog sajnos nem kívánságműsor. Én igyekszem eleget tenni a beérkező kéréseknek (így például Gábornak már el is raktam egy élő pingvint -- nejlonzacskóba tettem, és dupla csomót kötöttem rá, úgyhogy remélem nem fog megszökni), de ez néha bizony nem megvalósítható. Mivel magam is érdekesnek találom a dodólábon forgó palotákat és az egyszarvú szárnyasokat, ezegyszer megpróbáltam teljesíteni a kérésedet -- sajnos nem sok sikerrel. Tegnap lefényképeztem a várat -- ma azonban észrevettem, hogy egy méretes hegy sajnos kitakart egy-két apró részletet. Remélem nem gond!



Ami az egyszarvú szárnyasokat illeti, sajnos kicsit összezagyváltam a dolgot, így véletlenül egy egyszárnyú szarvast fényképeztem le. De az is ritka, úgyhogy gondolom jó lesz.



Amúgy a szarvasokat valóban én fényképeztem, méghozzá egy igen kellemes kirándulás során. Az egyik közeli hegyet másztam meg -- azt hiszem nagyjából 600 méter magas lehet --, ahonnan remek kilátás nyílik Tromsø szigetére, illetve a rénszarvasokra. Nohát erről következik most néhány kép:



(fent: Tromsdalstind (fogalmam nincs, hogy jegyzik meg ezeket a neveket... holnap ide fogok felmászni); lent: egy ilyen szikla, komor, ámde látványos felhőkkel, illetőleg Tromsø-vel a háttérben)



(lent: Tvomsző szigete -- szevény véleményem szevint ez egy igen tetszetős, vemek fotó)



(lent: fényes felhők nyugaton)



(lent: rénszarvasok... ezeknek most nincs szárnyuk)



(lent: Tromsdalstind encore une fois)



Végezetül pedig: egy igazi hegyi barbár -- óriási mázlim volt, hiszen évente csupán 3-szor bújnak elő a barlangjukból (az őszi sörfesztivál, a téli borfesztivál és a tavaszi pálinkafesztivál idején; máskor is jönnének, de a fesztiválokon az összes pénzük elfogy, ezért kénytelenek otthon maradni).



Most következzen egy kis helyrajzi áttekintés, hogy mindenki tudja, miről beszélek, amikor azt mondom, "bementem az egyetemre", vagy "már megint a városban tartották a bulit -- másfél óráig tartott a hazafelé vezető út...", vagy "átmentem a hídon Tromsdalenbe". Ørndalen a sziget északi részén fekszik -- ugyebár itt lakom. Az egyetem félúton van az én kis otthonom és a városközpont között. Sajnos az egyébként meglehetősen gyakori (és ily módon az ember pénztárcájára komoly veszélyt jelentő) bulik és összejövetelek zöme a Driv nevű szórakozóhelyen zajlik, ami a városközpontban van -- azaz nagyon messze, főleg gyalog. A lenti térképen jól látszik, hogy Ørndalentől nyugatra már csak dzsungel van, tele mindenféle vadakkal, például piros bogyókkal, meg kékekkel, amik csúnyán morognak, ha közel megyek hozzájuk. Ráadásul ha az ember letér az ösvényenről, 90%-os valószínűséggel 3 percen belül térdig süllyed a sárban, amiről nem is látszik, hogy sár, mert fű nő a tetején. Merthogy Tromsø tele van lápokkal -- nem veszélyesek, de sokszor kifejezetten kellemetlenek (a hegyi barbár is azért néz ilyen morcosan, mert átázott a cipője). Egyébként a dzsungelen keresztül is lehet egyetemre menni, de csak ha nem zavar, hogy a füled hegye is sáros lesz. Természetbarátok számára ideális. Városlakók számára ellenjavallott. Terhes anyukákra és immunhiányos betegekre vonatkozó adatok sajnos nem állnak a rendelkezésemre.



Bár a térképen nem látszik, a város tényleg nagyon messze van, ezért leginkább busszal célszerű odamenni. Én leginkább nem szoktam odamenni (pedig kedvem lenne).

És az egész sziget egy nagy buckahalom, ami igen inspirálóan hat az ember lábizmaira -- ez utóbbiak erős fájdalommal, ún. izomlázzal reagálnak a leküzdött vertikális kihívásokra (különösen igaz ez a biciklivel való közlekedésre). De nem bánom, így legalább nem kell futni járnom.

Bár igaz, hogy a Tromsø-i közlekedés gyakran nehézkes, azért még mindig jobb, mint Budapest. Ugyanis: még egyetlen csöves se támadott le se a buszokon, se a megállókban (jó, ebben persze annak is lehet szerepe, hogy az itteni árak, ill. időjárás mellett nem jövedelmező csövezni; még aluljárók sincsenek); a buszok pontosan járnak (többnyire) -- és ha késnek, az ártatlannak látszó öreg nénik akkor se kezdenek el anyázni a sofőrrel (míg ugye otthon...); útközben egyetlen panelházat se látni, viszont vannak dombok, hegyek, tavak és persze az óceán; a buszvezető kétszer is hajlandó kinyitni az ajtót egy megállóban (sőt, háromszor is); és minden ülés fölött van leszállásjelző, ami működik is. És nincs büdös -- az itteni emberek ugyanis jó szagúak. Szerintem fürdenek.

Ezzel az igen pozitív bekezdéssel zárom az eheti bejegyzést. Legközelebb akkor írok, ha már összejött 20 komment legalább 15 különböző embertől (mer' nehogy csak én dolgozzak má'!). További vidám BKV-zást / Volánbuszolást mindenkinek!