2007.10.23. 01:04 mrhoward
Értem!
Úristen! Értem! Már mindent értek! A Bruce szabadidejében fest -- ez mindent megmagyaráz! Perölöl sztrákcsörz -- napersze! Egyszerűen csak szereti a fákat és az ágakat... Úgymond arboszexuális (na nem azért, persze én is az vagyok).
2 komment
2007.10.23. 00:55 mrhoward
10 do-nots for those who don't wanna go nuts in Tromsø...
10 fánk mindenkinek, aki nem akar mogyoróvá változni Tromsø-ben:
1) Ne lepődj meg, ha délben felkapcsolják az utcai lámpákat...
továbbá:
2) Azon se ütődj meg, ha az általad kedvelt többemeletes szórakozóhelyen egy vidám norvég ifjú úgy dönt, az emeletről kihajolva az alant táncolók rendelkezésére bocsátja aznapi vacsoráját és a vele együtt elfogyasztott tetemes mennyiségű alkoholt...
ésmég:
3) Ne értsd félre a kedves nénit az adóhivatalban, aki 10 perc alatt kitölti neked a szükséges papírokat, majd mosolyogva elköszön tőled: nem azért kedves, mert titokban szexuális jellegű ellenszolgáltatást vár tőled; ez a munkája...
emellett:
4) Ne gondolkozz túl sokat azon, hogy minek van olyan fura, nyikorgó hangja szeretett otthonodban, amikor dél felől fúj a szél: vagy egy haldokló kiselefánt az, vagy egy különös északi hangszeren játszó apró lapp, aki a tető cserepei között bujkál...
és mindennek tetejibe:
5) Ne tartsd fejjel lefele a norvég zászlót, mert csúnyán megbírságolnak a rendőrbácsik... párdon, rendőrszemélyek...
ezenfelül:
6) Ne vesd meg a hórihorgas norvég srác barátságát; mindig akad nála egykevés konyak...
nomeg:
7) Kulcsodat szem elől ne veszítsd; amennyiben mégis, e fontos eszköz hiányára ne hajnali négykor ébredj rá; amennyiben mégis, legyen nálad cirka 300 korona, hogy kifizethesd a hozzád hasonlók miatt virrasztó éjjeliőrt; és ne reméld, hogy a 300 koronáért bónuszba forró csokoládét, mogyorós fánkot és Mily szép ez a reggel! 365 jógagyakorlat másnapos egyetemistáknak könyvet is kapsz...
éspersze:
8) Ne feledd: ahhoz, hogy Európába bármely országában elboldogulj, meg kell tanulnod lengyelül...
ezenkívül:
9) Sose vidd magaddal a bankkártyádat, ha bulizni mész; vagy ha mégis, ügyelj, hogy a számládon ne legyen 20 000 forintnál több pénz
végülpedig:
10) Ne higyj az orosz norvégtanárnőnek, aki azt mondja, dzsí: igazából dí... csak palatalizál a szemétje...
Ó, igen, majd' elfelejtettem:
10+1) Ne írj 8 fejezetnél hosszabb könyvet/disszertációt/szakdolgozatot; ha mégis, ügyelj, hogy a 9. fejezet jobban sikerüljön, mint [Chomsky és Halle]-nak; ha nem megy, fordíts különösen nagy figyelmet arra, hogy a nyomda/nyomtató egy véletlen üzemi baleset folytán kigyulladjon, megsemmisítve a szóban forgó írás minden példányát, beleértve annak virtuális másolatait is... (ha már a neten van, elkéstél... újabb húsz év sötétség...)
Csók, Barbi a Hegyről
1) Ne lepődj meg, ha délben felkapcsolják az utcai lámpákat...
továbbá:
2) Azon se ütődj meg, ha az általad kedvelt többemeletes szórakozóhelyen egy vidám norvég ifjú úgy dönt, az emeletről kihajolva az alant táncolók rendelkezésére bocsátja aznapi vacsoráját és a vele együtt elfogyasztott tetemes mennyiségű alkoholt...
ésmég:
3) Ne értsd félre a kedves nénit az adóhivatalban, aki 10 perc alatt kitölti neked a szükséges papírokat, majd mosolyogva elköszön tőled: nem azért kedves, mert titokban szexuális jellegű ellenszolgáltatást vár tőled; ez a munkája...
emellett:
4) Ne gondolkozz túl sokat azon, hogy minek van olyan fura, nyikorgó hangja szeretett otthonodban, amikor dél felől fúj a szél: vagy egy haldokló kiselefánt az, vagy egy különös északi hangszeren játszó apró lapp, aki a tető cserepei között bujkál...
és mindennek tetejibe:
5) Ne tartsd fejjel lefele a norvég zászlót, mert csúnyán megbírságolnak a rendőrbácsik... párdon, rendőrszemélyek...
ezenfelül:
6) Ne vesd meg a hórihorgas norvég srác barátságát; mindig akad nála egykevés konyak...
nomeg:
7) Kulcsodat szem elől ne veszítsd; amennyiben mégis, e fontos eszköz hiányára ne hajnali négykor ébredj rá; amennyiben mégis, legyen nálad cirka 300 korona, hogy kifizethesd a hozzád hasonlók miatt virrasztó éjjeliőrt; és ne reméld, hogy a 300 koronáért bónuszba forró csokoládét, mogyorós fánkot és Mily szép ez a reggel! 365 jógagyakorlat másnapos egyetemistáknak könyvet is kapsz...
éspersze:
8) Ne feledd: ahhoz, hogy Európába bármely országában elboldogulj, meg kell tanulnod lengyelül...
ezenkívül:
9) Sose vidd magaddal a bankkártyádat, ha bulizni mész; vagy ha mégis, ügyelj, hogy a számládon ne legyen 20 000 forintnál több pénz
végülpedig:
10) Ne higyj az orosz norvégtanárnőnek, aki azt mondja, dzsí: igazából dí... csak palatalizál a szemétje...
Ó, igen, majd' elfelejtettem:
10+1) Ne írj 8 fejezetnél hosszabb könyvet/disszertációt/szakdolgozatot; ha mégis, ügyelj, hogy a 9. fejezet jobban sikerüljön, mint [Chomsky és Halle]-nak; ha nem megy, fordíts különösen nagy figyelmet arra, hogy a nyomda/nyomtató egy véletlen üzemi baleset folytán kigyulladjon, megsemmisítve a szóban forgó írás minden példányát, beleértve annak virtuális másolatait is... (ha már a neten van, elkéstél... újabb húsz év sötétség...)
Csók, Barbi a Hegyről
Szólj hozzá!
2007.09.10. 23:36 mrhoward
Arkhimédész és a Túra
#ezt kábé három-négy hete írtam, így nem túl releváns; talán sosenemis volt az:
Nem tudom honnan jött, nem tudom ki ő, és múltja talán örökké sötét talány marad számomra. Még az eredeti nevét se árulta el. Már vagy egy hónapja rójuk együtt Tromsø esőáztatta útjait, mégse mondhatom, hogy ismerem. Hiába faggatom, nem szól egy szót se, csak mered rám, hűvösen és visszautasítón, mint egy vad paripa -- musztáng -- akit sose lehet megszelidíteni. Oszkár -- az örökké csendes, titokzatos, kiszámíthatatlan Oszkár. Oszkár, a néma bicikli.
Mivel ő nem hajlandó a múltjáról beszélni, úgy döntöttem, végzek egy kis nyomozást -- elvégre mégsem élhetünk így, mint két idegen. Hosszas kutatás után tegnap ráleltem az első nyomra -- és a szimatom azt súgja, egyből beletrafáltam a közepébe. Ismerősen cseng az a mondat, hogy "Noli turbare circulos meos!"? Esetleg így: Μη μου τους κύκλους τάραττε (mé mou tousz kuklousz taratte)? Igen, pontosan. Ne zavarjátok köreimet! Arkhimédész mondta ezt, mielőtt leszúrta egy római katona. A katona az ókori források szerint provokálásnak vélte a matematikus homokba vésett köreit, tekintve, hogy súlyos látási rendellenességgel küzdött, ami miatt a köröket egyenesnek látta, az egyeneseket pedig görbének (egyesek szerint pont fordítva; lásd Chomsky & Halle 1968). De ez nem is annyira lényeges. Ami számunkra is fontos: a történet egy nem elhanyagolható szereplője egy csúnya félrefordítás miatt sajnos elveszett a történelem ködében. Nyilván mindenkinek feltűnt a görög eredetiben a κύκλους "kuklousz" azaz "körök" szó. Bár ezt kevesen tudják, a szó ógörögül "körök" mellett "biciklit" is jelent (lásd Ohala 1981). A formabeli hasonlóság nem véletlen. Az angol "bicycle" szó az ókori görögből átvett κύκλους módosításával született -- a bi- prefixum feltehetőleg az egykerekűk elterjedése miatt vált szükségessé (a kétértelműség elkerülése végett -- további magyarázatért lásd Prince & Smolensky 1993/2004 3. fejezetét). Az eredeti mondat pontos fordítása tehát: "Ne zavarjátok a biciklimet!" (további érvekért lásd Kahn 1976 és Lombardi 1991). Egyesek szerint a görög eredeti is hibásan maradt fenn; a helyes mondat: Μη με τάραττε, κύκλουω!, azaz "Ne zavarjatok, biciklizem!" (Steriade 1999). És persze gondolom már mindenki sejti, hogy az a bizonyos bicikli a történetben nem más, mint maga Oszkár. Erre mutat ugyanis az a tény, hogy Arkhimédész köztudottan alacsony ember volt -- éppen olyan Oszkár méretű (de még így is elegendő vizet szorított ki a kádból -- lásd McCarthy 2002). Oszkár váltója csak 5 fokozatú, ami egybevág a kezdetleges görög biciklikről rendelkezésünkre álló információkkal. Emellett néha határozottan ógörögösen nyikorognak a fékek, ami azt hiszem, teljesen egyértelművé teszi a helyzetet. Remélem mindenkit meggyőztem: az a bicikli Oszkár volt. Hát egyelőre ennyit tudunk, de remélem hamarosan újabb részletekre is fény derül.
No. Ez már kikívánkozott.
Tromsø kirándulásra igen alkalmas. Olyannyira, hogy úgy másfél hete én is nekivágtam egy elsőre nagyon barátságosnak, bár kissé hosszúnak tűnő túrának (mostantól nevezzük csak a Túrának). A környék legmagasabb hegyére, a Tromsdalstindre szándékoztam felmászni (kb. 1300 m) -- és hát végül fel is másztam. Ám sajnos kissé elszámoltam magamat, így az eredetileg laza 6-7 órásra tervezett séta végül 12 órás lett, és mivel délután 2-kor indultam... mindenki kiszámolhatja, mikor kerültem ágyba. Ez persze nem gond, hisz én már megszoktam az éjszakázást. Nem gond, node vegyük figyelembe, hogy hegyet másztam -- és onnan ugye le is kell valahogy jönni. A csúcsot egész pontosan fél 9-kor hódítottam meg, és még pont elkaptam a naplementét... Tudjátok milyen az az érzés, ahogy pihegve álltok egy kősziklán 1300 méter magasan, és látjátok, ahogy a Nap lassan az óceánba merül? Aggasztó. Nagyon aggasztó. Szerencsére másfél hete a naplemente után is elég sokáig viszonylag világos maradt az ég alja, nade akkor is. 2 órán keresztül másztam lefele, és mire leértem, tényleg töksötét lett. Aztán még 1 óra séta egyedül az erdőben, a rénszarvasok vérfagyasztó sikolyait hallgatva. És persze lekéstem az utolsó buszt, úgyhogy +10 kilométer gyaloglás haza.
Joggal kérdezhetnétek, hogy miért nem stoppoltam hazafele. Hát stoppoltam. De ezek a norvég sofőrök nem elég bevállalósak -- jó persze biztos rettenetesen ijesztően nézek ki, és már elmúlt éjfél, úgyhogy talán érthető is... Mindent megpróbáltam -- de még akkor sem vettek fel, amikor bevetettem az ellenállhatatlan "sánta vagyok, és minden lépés valódi kínszenvedés" figurát -- annak ellenére, hogy 30 kilométer gyaloglás után meglehetősen hitelesen tudtam előadni a dolgot. De végül hazaértem... Éshát ilyen szép helyet talán még nem is láttam sosem. Fel is teszek néhány fotót:
Azért szerintem megérte.
Üdvözöl mindenkit,
Hegyi Barbara
#ha minden igaz, jövő héten egy aktuálisabb post is felkerül... ó, és az ógörög nyelvi adatokért nem vállalok felelősséget, mindenki a saját kockázatára használhatja őket.
Nem tudom honnan jött, nem tudom ki ő, és múltja talán örökké sötét talány marad számomra. Még az eredeti nevét se árulta el. Már vagy egy hónapja rójuk együtt Tromsø esőáztatta útjait, mégse mondhatom, hogy ismerem. Hiába faggatom, nem szól egy szót se, csak mered rám, hűvösen és visszautasítón, mint egy vad paripa -- musztáng -- akit sose lehet megszelidíteni. Oszkár -- az örökké csendes, titokzatos, kiszámíthatatlan Oszkár. Oszkár, a néma bicikli.
Mivel ő nem hajlandó a múltjáról beszélni, úgy döntöttem, végzek egy kis nyomozást -- elvégre mégsem élhetünk így, mint két idegen. Hosszas kutatás után tegnap ráleltem az első nyomra -- és a szimatom azt súgja, egyből beletrafáltam a közepébe. Ismerősen cseng az a mondat, hogy "Noli turbare circulos meos!"? Esetleg így: Μη μου τους κύκλους τάραττε (mé mou tousz kuklousz taratte)? Igen, pontosan. Ne zavarjátok köreimet! Arkhimédész mondta ezt, mielőtt leszúrta egy római katona. A katona az ókori források szerint provokálásnak vélte a matematikus homokba vésett köreit, tekintve, hogy súlyos látási rendellenességgel küzdött, ami miatt a köröket egyenesnek látta, az egyeneseket pedig görbének (egyesek szerint pont fordítva; lásd Chomsky & Halle 1968). De ez nem is annyira lényeges. Ami számunkra is fontos: a történet egy nem elhanyagolható szereplője egy csúnya félrefordítás miatt sajnos elveszett a történelem ködében. Nyilván mindenkinek feltűnt a görög eredetiben a κύκλους "kuklousz" azaz "körök" szó. Bár ezt kevesen tudják, a szó ógörögül "körök" mellett "biciklit" is jelent (lásd Ohala 1981). A formabeli hasonlóság nem véletlen. Az angol "bicycle" szó az ókori görögből átvett κύκλους módosításával született -- a bi- prefixum feltehetőleg az egykerekűk elterjedése miatt vált szükségessé (a kétértelműség elkerülése végett -- további magyarázatért lásd Prince & Smolensky 1993/2004 3. fejezetét). Az eredeti mondat pontos fordítása tehát: "Ne zavarjátok a biciklimet!" (további érvekért lásd Kahn 1976 és Lombardi 1991). Egyesek szerint a görög eredeti is hibásan maradt fenn; a helyes mondat: Μη με τάραττε, κύκλουω!, azaz "Ne zavarjatok, biciklizem!" (Steriade 1999). És persze gondolom már mindenki sejti, hogy az a bizonyos bicikli a történetben nem más, mint maga Oszkár. Erre mutat ugyanis az a tény, hogy Arkhimédész köztudottan alacsony ember volt -- éppen olyan Oszkár méretű (de még így is elegendő vizet szorított ki a kádból -- lásd McCarthy 2002). Oszkár váltója csak 5 fokozatú, ami egybevág a kezdetleges görög biciklikről rendelkezésünkre álló információkkal. Emellett néha határozottan ógörögösen nyikorognak a fékek, ami azt hiszem, teljesen egyértelművé teszi a helyzetet. Remélem mindenkit meggyőztem: az a bicikli Oszkár volt. Hát egyelőre ennyit tudunk, de remélem hamarosan újabb részletekre is fény derül.
No. Ez már kikívánkozott.
Tromsø kirándulásra igen alkalmas. Olyannyira, hogy úgy másfél hete én is nekivágtam egy elsőre nagyon barátságosnak, bár kissé hosszúnak tűnő túrának (mostantól nevezzük csak a Túrának). A környék legmagasabb hegyére, a Tromsdalstindre szándékoztam felmászni (kb. 1300 m) -- és hát végül fel is másztam. Ám sajnos kissé elszámoltam magamat, így az eredetileg laza 6-7 órásra tervezett séta végül 12 órás lett, és mivel délután 2-kor indultam... mindenki kiszámolhatja, mikor kerültem ágyba. Ez persze nem gond, hisz én már megszoktam az éjszakázást. Nem gond, node vegyük figyelembe, hogy hegyet másztam -- és onnan ugye le is kell valahogy jönni. A csúcsot egész pontosan fél 9-kor hódítottam meg, és még pont elkaptam a naplementét... Tudjátok milyen az az érzés, ahogy pihegve álltok egy kősziklán 1300 méter magasan, és látjátok, ahogy a Nap lassan az óceánba merül? Aggasztó. Nagyon aggasztó. Szerencsére másfél hete a naplemente után is elég sokáig viszonylag világos maradt az ég alja, nade akkor is. 2 órán keresztül másztam lefele, és mire leértem, tényleg töksötét lett. Aztán még 1 óra séta egyedül az erdőben, a rénszarvasok vérfagyasztó sikolyait hallgatva. És persze lekéstem az utolsó buszt, úgyhogy +10 kilométer gyaloglás haza.
Joggal kérdezhetnétek, hogy miért nem stoppoltam hazafele. Hát stoppoltam. De ezek a norvég sofőrök nem elég bevállalósak -- jó persze biztos rettenetesen ijesztően nézek ki, és már elmúlt éjfél, úgyhogy talán érthető is... Mindent megpróbáltam -- de még akkor sem vettek fel, amikor bevetettem az ellenállhatatlan "sánta vagyok, és minden lépés valódi kínszenvedés" figurát -- annak ellenére, hogy 30 kilométer gyaloglás után meglehetősen hitelesen tudtam előadni a dolgot. De végül hazaértem... Éshát ilyen szép helyet talán még nem is láttam sosem. Fel is teszek néhány fotót:
Azért szerintem megérte.
Üdvözöl mindenkit,
Hegyi Barbara
#ha minden igaz, jövő héten egy aktuálisabb post is felkerül... ó, és az ógörög nyelvi adatokért nem vállalok felelősséget, mindenki a saját kockázatára használhatja őket.
7 komment
2007.08.28. 18:35 mrhoward
Boldog Bobby
Gondolom mindenki emlékszik Boldog Bobby-ra a Jóbarátokból -- ő volt az a srác, akiről kiderült, hogy csak azért vicces, mert folyton iszik. Boldog Bobby-nak minden története úgy kezdődött, hogy "A múltkor jól eláztam...", legalábbis amíg le nem szokott. Hát most én is pont úgy érzem magamat, mint Boldog Bobby -- nem hiszem, hogy sok olyan történetet tudnék mesélni, ami nem elázással kezdődik. A múltkor például jól eláztam, amikor a városba bicikliztem. Ma a postára menet áztam el. Akkor is eláztam, amikor a biciklimért mentem. Általában elázok reggel és elázok este. Tegnapelőtt séta közben áztam el. Bizony, ilyen az élet Tromsøben. Viszont az időjósok nagyjából 50%-a (ez az adat egy nagyjából 7-8 internetes oldalt átfogó egyéni felmérésen alapul) azt mondja, hogy a héten havazni fog -- és őszintén szólva nem lennék nagyon meglepve, tekintve, hogy kábé 6 fok van odakint. A hó pedig jó, mivel hóesésben csak akkor ázik el igazán az ember, amikor bemegy a melegre. Itt viszont olyan nincs. Egyébként ha valakit érdekel az itteni időjárás, tudom ajánlani a weather.cs.uit.no honlapot, és azon belül is a time lapse video linket. Még én is meg szoktam nézni, pedig nagyjából ugyanezt látom a saját ablakomból is...
Mivel nyilván mindnyájan nagyon kíváncsiak vagytok arra, hogy milyenek a norvégok, gondoltam róluk is illene szólnom pár szót. Magasak és szőke-egyenes / vörös-göndör hajúak. Naponta 5-ször esznek. Mindig felkapcsolva hagyják a lámpát. És kegyetlen sok pénzük van. Ennél többet sajnos egyelőre nem sikerült megtudnom, ugyanis a norvégoknak van egy igen különleges képességük: ők a rejtőzködés és az álcázás mesterei. Minden reggel hallom, ahogy a konyhában matatnak, de mire kiérek, már senki sincs ott. Hallom, ahogy zuhanyoznak, és még csöpög a zuhanyrózsáról a víz, amikor belépek a fürdőszobába, de se bemenni, se kijönni nem látom őket. Hallom, ahogy tévéznek a szobájukban, de ha bekopogok, senki se válaszol. Nem hisztek nekem? Hát akkor ezt figyeljétek. Ezen a fán 6 norvég bújkál:
Biztosan nem vettem volna észre őket, ha az egyikük nem felejti el zsebre tenni a tőkehalát. Egyszerűen félelmetes. Persze nyilván nagy szükségük volt erre a képességre a jegesmedvék, a vértücskök és a különösen agresszív északi-sarki pingvinek miatt.
Mellesleg az egyikükkel sikerült jobban is összeismerkednem -- nevezzük őt mondjuk Henriknek. Azt hittem, ez már igazi áttörésnek számít. De tévedtem. Kiderült ugyanis, hogy félig-meddig texas-i, és ily módon nyilvánvalóan nem képes ugyanúgy elrejtőzni, mint 100%-osan norvég társai. Viszont nagyon barátságos, és van vízforralója. A többiekkel egyelőre még nem nagyon sikerült felvennem a kapcsolatot, a kitartó próbálkozás ellenére sem -- de nem adom fel. Holnap rénszarvasnak öltözök és megpróbálok sirályhoz hasonló hangokat kiadni (valahogy így: nyíííík... krííííííééééé... nyuííííí), hátha ezzel sikerül felkeltenem az érdeklődésüket. Meglátjuk.
Kedves Laurana! Ez a blog sajnos nem kívánságműsor. Én igyekszem eleget tenni a beérkező kéréseknek (így például Gábornak már el is raktam egy élő pingvint -- nejlonzacskóba tettem, és dupla csomót kötöttem rá, úgyhogy remélem nem fog megszökni), de ez néha bizony nem megvalósítható. Mivel magam is érdekesnek találom a dodólábon forgó palotákat és az egyszarvú szárnyasokat, ezegyszer megpróbáltam teljesíteni a kérésedet -- sajnos nem sok sikerrel. Tegnap lefényképeztem a várat -- ma azonban észrevettem, hogy egy méretes hegy sajnos kitakart egy-két apró részletet. Remélem nem gond!
Ami az egyszarvú szárnyasokat illeti, sajnos kicsit összezagyváltam a dolgot, így véletlenül egy egyszárnyú szarvast fényképeztem le. De az is ritka, úgyhogy gondolom jó lesz.
Amúgy a szarvasokat valóban én fényképeztem, méghozzá egy igen kellemes kirándulás során. Az egyik közeli hegyet másztam meg -- azt hiszem nagyjából 600 méter magas lehet --, ahonnan remek kilátás nyílik Tromsø szigetére, illetve a rénszarvasokra. Nohát erről következik most néhány kép:
(fent: Tromsdalstind (fogalmam nincs, hogy jegyzik meg ezeket a neveket... holnap ide fogok felmászni); lent: egy ilyen szikla, komor, ámde látványos felhőkkel, illetőleg Tromsø-vel a háttérben)
(lent: Tvomsző szigete -- szevény véleményem szevint ez egy igen tetszetős, vemek fotó)
(lent: fényes felhők nyugaton)
(lent: rénszarvasok... ezeknek most nincs szárnyuk)
(lent: Tromsdalstind encore une fois)
Végezetül pedig: egy igazi hegyi barbár -- óriási mázlim volt, hiszen évente csupán 3-szor bújnak elő a barlangjukból (az őszi sörfesztivál, a téli borfesztivál és a tavaszi pálinkafesztivál idején; máskor is jönnének, de a fesztiválokon az összes pénzük elfogy, ezért kénytelenek otthon maradni).
Most következzen egy kis helyrajzi áttekintés, hogy mindenki tudja, miről beszélek, amikor azt mondom, "bementem az egyetemre", vagy "már megint a városban tartották a bulit -- másfél óráig tartott a hazafelé vezető út...", vagy "átmentem a hídon Tromsdalenbe". Ørndalen a sziget északi részén fekszik -- ugyebár itt lakom. Az egyetem félúton van az én kis otthonom és a városközpont között. Sajnos az egyébként meglehetősen gyakori (és ily módon az ember pénztárcájára komoly veszélyt jelentő) bulik és összejövetelek zöme a Driv nevű szórakozóhelyen zajlik, ami a városközpontban van -- azaz nagyon messze, főleg gyalog. A lenti térképen jól látszik, hogy Ørndalentől nyugatra már csak dzsungel van, tele mindenféle vadakkal, például piros bogyókkal, meg kékekkel, amik csúnyán morognak, ha közel megyek hozzájuk. Ráadásul ha az ember letér az ösvényenről, 90%-os valószínűséggel 3 percen belül térdig süllyed a sárban, amiről nem is látszik, hogy sár, mert fű nő a tetején. Merthogy Tromsø tele van lápokkal -- nem veszélyesek, de sokszor kifejezetten kellemetlenek (a hegyi barbár is azért néz ilyen morcosan, mert átázott a cipője). Egyébként a dzsungelen keresztül is lehet egyetemre menni, de csak ha nem zavar, hogy a füled hegye is sáros lesz. Természetbarátok számára ideális. Városlakók számára ellenjavallott. Terhes anyukákra és immunhiányos betegekre vonatkozó adatok sajnos nem állnak a rendelkezésemre.
Bár a térképen nem látszik, a város tényleg nagyon messze van, ezért leginkább busszal célszerű odamenni. Én leginkább nem szoktam odamenni (pedig kedvem lenne).
És az egész sziget egy nagy buckahalom, ami igen inspirálóan hat az ember lábizmaira -- ez utóbbiak erős fájdalommal, ún. izomlázzal reagálnak a leküzdött vertikális kihívásokra (különösen igaz ez a biciklivel való közlekedésre). De nem bánom, így legalább nem kell futni járnom.
Bár igaz, hogy a Tromsø-i közlekedés gyakran nehézkes, azért még mindig jobb, mint Budapest. Ugyanis: még egyetlen csöves se támadott le se a buszokon, se a megállókban (jó, ebben persze annak is lehet szerepe, hogy az itteni árak, ill. időjárás mellett nem jövedelmező csövezni; még aluljárók sincsenek); a buszok pontosan járnak (többnyire) -- és ha késnek, az ártatlannak látszó öreg nénik akkor se kezdenek el anyázni a sofőrrel (míg ugye otthon...); útközben egyetlen panelházat se látni, viszont vannak dombok, hegyek, tavak és persze az óceán; a buszvezető kétszer is hajlandó kinyitni az ajtót egy megállóban (sőt, háromszor is); és minden ülés fölött van leszállásjelző, ami működik is. És nincs büdös -- az itteni emberek ugyanis jó szagúak. Szerintem fürdenek.
Ezzel az igen pozitív bekezdéssel zárom az eheti bejegyzést. Legközelebb akkor írok, ha már összejött 20 komment legalább 15 különböző embertől (mer' nehogy csak én dolgozzak má'!). További vidám BKV-zást / Volánbuszolást mindenkinek!
Mivel nyilván mindnyájan nagyon kíváncsiak vagytok arra, hogy milyenek a norvégok, gondoltam róluk is illene szólnom pár szót. Magasak és szőke-egyenes / vörös-göndör hajúak. Naponta 5-ször esznek. Mindig felkapcsolva hagyják a lámpát. És kegyetlen sok pénzük van. Ennél többet sajnos egyelőre nem sikerült megtudnom, ugyanis a norvégoknak van egy igen különleges képességük: ők a rejtőzködés és az álcázás mesterei. Minden reggel hallom, ahogy a konyhában matatnak, de mire kiérek, már senki sincs ott. Hallom, ahogy zuhanyoznak, és még csöpög a zuhanyrózsáról a víz, amikor belépek a fürdőszobába, de se bemenni, se kijönni nem látom őket. Hallom, ahogy tévéznek a szobájukban, de ha bekopogok, senki se válaszol. Nem hisztek nekem? Hát akkor ezt figyeljétek. Ezen a fán 6 norvég bújkál:
Biztosan nem vettem volna észre őket, ha az egyikük nem felejti el zsebre tenni a tőkehalát. Egyszerűen félelmetes. Persze nyilván nagy szükségük volt erre a képességre a jegesmedvék, a vértücskök és a különösen agresszív északi-sarki pingvinek miatt.
Mellesleg az egyikükkel sikerült jobban is összeismerkednem -- nevezzük őt mondjuk Henriknek. Azt hittem, ez már igazi áttörésnek számít. De tévedtem. Kiderült ugyanis, hogy félig-meddig texas-i, és ily módon nyilvánvalóan nem képes ugyanúgy elrejtőzni, mint 100%-osan norvég társai. Viszont nagyon barátságos, és van vízforralója. A többiekkel egyelőre még nem nagyon sikerült felvennem a kapcsolatot, a kitartó próbálkozás ellenére sem -- de nem adom fel. Holnap rénszarvasnak öltözök és megpróbálok sirályhoz hasonló hangokat kiadni (valahogy így: nyíííík... krííííííééééé... nyuííííí), hátha ezzel sikerül felkeltenem az érdeklődésüket. Meglátjuk.
Kedves Laurana! Ez a blog sajnos nem kívánságműsor. Én igyekszem eleget tenni a beérkező kéréseknek (így például Gábornak már el is raktam egy élő pingvint -- nejlonzacskóba tettem, és dupla csomót kötöttem rá, úgyhogy remélem nem fog megszökni), de ez néha bizony nem megvalósítható. Mivel magam is érdekesnek találom a dodólábon forgó palotákat és az egyszarvú szárnyasokat, ezegyszer megpróbáltam teljesíteni a kérésedet -- sajnos nem sok sikerrel. Tegnap lefényképeztem a várat -- ma azonban észrevettem, hogy egy méretes hegy sajnos kitakart egy-két apró részletet. Remélem nem gond!
Ami az egyszarvú szárnyasokat illeti, sajnos kicsit összezagyváltam a dolgot, így véletlenül egy egyszárnyú szarvast fényképeztem le. De az is ritka, úgyhogy gondolom jó lesz.
Amúgy a szarvasokat valóban én fényképeztem, méghozzá egy igen kellemes kirándulás során. Az egyik közeli hegyet másztam meg -- azt hiszem nagyjából 600 méter magas lehet --, ahonnan remek kilátás nyílik Tromsø szigetére, illetve a rénszarvasokra. Nohát erről következik most néhány kép:
(fent: Tromsdalstind (fogalmam nincs, hogy jegyzik meg ezeket a neveket... holnap ide fogok felmászni); lent: egy ilyen szikla, komor, ámde látványos felhőkkel, illetőleg Tromsø-vel a háttérben)
(lent: Tvomsző szigete -- szevény véleményem szevint ez egy igen tetszetős, vemek fotó)
(lent: fényes felhők nyugaton)
(lent: rénszarvasok... ezeknek most nincs szárnyuk)
(lent: Tromsdalstind encore une fois)
Végezetül pedig: egy igazi hegyi barbár -- óriási mázlim volt, hiszen évente csupán 3-szor bújnak elő a barlangjukból (az őszi sörfesztivál, a téli borfesztivál és a tavaszi pálinkafesztivál idején; máskor is jönnének, de a fesztiválokon az összes pénzük elfogy, ezért kénytelenek otthon maradni).
Most következzen egy kis helyrajzi áttekintés, hogy mindenki tudja, miről beszélek, amikor azt mondom, "bementem az egyetemre", vagy "már megint a városban tartották a bulit -- másfél óráig tartott a hazafelé vezető út...", vagy "átmentem a hídon Tromsdalenbe". Ørndalen a sziget északi részén fekszik -- ugyebár itt lakom. Az egyetem félúton van az én kis otthonom és a városközpont között. Sajnos az egyébként meglehetősen gyakori (és ily módon az ember pénztárcájára komoly veszélyt jelentő) bulik és összejövetelek zöme a Driv nevű szórakozóhelyen zajlik, ami a városközpontban van -- azaz nagyon messze, főleg gyalog. A lenti térképen jól látszik, hogy Ørndalentől nyugatra már csak dzsungel van, tele mindenféle vadakkal, például piros bogyókkal, meg kékekkel, amik csúnyán morognak, ha közel megyek hozzájuk. Ráadásul ha az ember letér az ösvényenről, 90%-os valószínűséggel 3 percen belül térdig süllyed a sárban, amiről nem is látszik, hogy sár, mert fű nő a tetején. Merthogy Tromsø tele van lápokkal -- nem veszélyesek, de sokszor kifejezetten kellemetlenek (a hegyi barbár is azért néz ilyen morcosan, mert átázott a cipője). Egyébként a dzsungelen keresztül is lehet egyetemre menni, de csak ha nem zavar, hogy a füled hegye is sáros lesz. Természetbarátok számára ideális. Városlakók számára ellenjavallott. Terhes anyukákra és immunhiányos betegekre vonatkozó adatok sajnos nem állnak a rendelkezésemre.
Bár a térképen nem látszik, a város tényleg nagyon messze van, ezért leginkább busszal célszerű odamenni. Én leginkább nem szoktam odamenni (pedig kedvem lenne).
És az egész sziget egy nagy buckahalom, ami igen inspirálóan hat az ember lábizmaira -- ez utóbbiak erős fájdalommal, ún. izomlázzal reagálnak a leküzdött vertikális kihívásokra (különösen igaz ez a biciklivel való közlekedésre). De nem bánom, így legalább nem kell futni járnom.
Bár igaz, hogy a Tromsø-i közlekedés gyakran nehézkes, azért még mindig jobb, mint Budapest. Ugyanis: még egyetlen csöves se támadott le se a buszokon, se a megállókban (jó, ebben persze annak is lehet szerepe, hogy az itteni árak, ill. időjárás mellett nem jövedelmező csövezni; még aluljárók sincsenek); a buszok pontosan járnak (többnyire) -- és ha késnek, az ártatlannak látszó öreg nénik akkor se kezdenek el anyázni a sofőrrel (míg ugye otthon...); útközben egyetlen panelházat se látni, viszont vannak dombok, hegyek, tavak és persze az óceán; a buszvezető kétszer is hajlandó kinyitni az ajtót egy megállóban (sőt, háromszor is); és minden ülés fölött van leszállásjelző, ami működik is. És nincs büdös -- az itteni emberek ugyanis jó szagúak. Szerintem fürdenek.
Ezzel az igen pozitív bekezdéssel zárom az eheti bejegyzést. Legközelebb akkor írok, ha már összejött 20 komment legalább 15 különböző embertől (mer' nehogy csak én dolgozzak má'!). További vidám BKV-zást / Volánbuszolást mindenkinek!
Üdv: a Hegyi Barbár
13 komment
2007.08.23. 20:02 mrhoward
Észak Párizsa
Ez a történet egy fiúról szól. Egy fiúról és Oszkárról, aki egy bicikli. A fiú és Oszkár sok izgalmas kalandban vesznek részt, ám mivel a fiú lusta, Oszkárnak pedig nincsen keze, a kalandoknak csupán töredéke kerül lejegyzésre. A fiú ezért az igentiszteltolvasó elnézését kéri. A fiú továbbá azt is szeretné az igentiszteltolvasó tudomására adni, hogy zsúfolt napirendje okán sajnos nem áll módjában a tőle egyébként elvárható rendszerességgel frissítenie kalandjainak lajstromát. Ezért is szeretné az igentiszteltolvasó elnézését kérni.
Üdv mindenkinek innen a világ végéről! Sajnos az elmúlt két hét kicsit zűrös volt, ezért nem volt időm írni, mostanra viszont sikerült nagyjából berendezkednem. Hát, nemisigazán tudom, hol kezdjem. Először is itt van ez a kiváló fotó legfelül, amit valamikor éjfél körül készítettem úgy egy hete -- ez azt hiszem jól érzékelteti az itten fényviszonyokat (megjegyzem, most már egész sötét van éjjel, tekintve, hogy minden nap kb. 10 perccel hamarabb megy le a nap). Reggel 3-kor már teljesen világos van, de hamar meg lehet szokni. Legalábbis ezt mondják. Nekem még nem sikerült, ezért hol 6-kor, hol 11-kor ébredek...
Norvégiában minden drága. De nem úgy, mint például Angliában vagy Németországban -- innen nézve Németország kifejezetten olcsónak tűnik és Anglia is csak gyenge próbálkozás. Itt tényleg minden k*b*sz*tt drága. Ittatok már valaha 4 sört 6000 forintért? Na itt ez kifejezetten olcsónak számít, és csak a diákoknak jár. Mert jobb helyeken, jobb sörökért kétszer ennyit is elkérnek. A finomfajta kenyér 1000 forint. A buszjegy 700. Vááá!
Hogy ne kelljen buszbérletet vennem, úgy döntöttem, beruházok egy biciklire. Mivel az új biciklik 65 000-nél kezdődnek, rájöttem, hogy én beérem egy használttal is. Használt biciklit azonban valami különös oknál fogva csak a szeméttelepen lehet kapni -- bizalomgerjesztő... Mindenesetre ellátogattam a túlpartra, hogy szemügyre vegyem a kínálatot. Mint kiderült, Tromsø-ből mindenki a szeméttelepre jár biciklit venni, ezért nekem már csak a maradék jutott -- viszont mindössze 10 000 forintért. Ekkor még nem is sejtettem micsoda társra leltem... Ez a bicikli ugyanis egészen különleges darab. Ami elsőre szembeötlik rajta, az az, hogy kábé feleakkora, mint egy hagyományos kétkerekű. Emellett csak 5 fokozatú a váltó, de ebből a két szélsőt csak iszonyatos erőfeszítések árán lehet elérni. A fékek fogantyúit a kormány egyedi szerkesztése miatt úgy szerelték fel, hogy nem előre, hanem felfele néznek -- de ez nem zavar, mert esőben amúgy sem fognak a fékek, itt pedig szinte mindig esik. Amúgy az egész fékrendszer elég fura, mivel a fékpofák valahogyan a kerékagyra vannak rögzítve a kerék széle helyett, ezért minden fékezésnél haldokló kiselefánthoz hasonló hangot adnak ki (így viszont nem kell használnom a csengőt). A biciklimnek köszönhetően az emberek lassan már messziről megismernek, a gyerekek pedig általában ujjal mutogatnak rám, és kinevetnek. Én azonban igazi barátra leltem ebben a járgányban, mivel a topis külső mögött érző szív rejlik. El is neveztem Oszkárnak, az EC-ben található, méretét tekintve igencsak hasonló társa előtt tisztelegve.
Íme egy kép Oszkárról és rólam:
A kép hátterében egy különös véletlen folytán az egyetem jegesmedvéje, Larry is látható. Larry szabadon kószál az egyetem területén, és néha megeszik egy-két összehasonlító irodalmárt, de szerencsére így is marad belőlük elég, ezért senki sem neheztel rá. Régebben az egyetemnek volt saját pingvine is, de Larry azt is megette. Érdekes módon azonban a nyelvészeket nem bántja (bár a minimalista szintaktákra állítólag csúnyán szokott morogni).
A következő képen az egyetem főépülete látható (mellesleg külön köszönet jár Bruce Morénnak, aki volt olyan kedves, és végigvezetett a kampuszon):
Mi egy másik épületben tanulunk, amit valamivel később építettek, ezért kicsit más stílusú, de a fontosabb építészeti jegyek megmaradtak (pl. van ajtaja, ablaka, és szerintem kéménye is). Az egyetem egyik különlegessége, hogy a legtöbb épület önműködő ajtókkal van ellátva -- ezek az ajtók azonban a szokásostól eltérően nem félrehúzódnak, hanem rendesen kifordulnak, mint kilincses-zsanéros társaik. Ha kifelé jön az ember, ez nem zavaró, ha viszont befelé megy, csúnya baleset lehet belőle. Ezt az apró hiányosságot persze ellensúlyozza az a tény, hogy a termek tele vannak zsúfolva Apple gépekkel, a TO-s nénik kedvesek és segítőkészek, sosem kell 15 percnél tovább sorban állni, és a kertből ezt lehet látni:
Meg ezt:
Meg ezt:
Ezt a luxust sajnos csak a szerencsétlen diákok brutális kizsákmányolása árán tudják fenntartani, így a jegyzetboltban egy fénymásolt reading package kb. 7000 forintba kerül (és a lapok fele már kihullott belőle... ej, ej!), a karitatív kávé automata 320 forint, egy rendes ebédért innivalóval együtt pedig 80 koronát is elkérnek, ami nagyjából 2500 forintnak felel meg. Viszont ha sível akarsz egyetemre járni (ez halál komoly, a norvégok tényleg ezt csinálják télen), 3000 forintért fél évig tiéd a léc... A norvégoknak tehát teljesen kifordult az értékrendjük, ami azonban szerény véleményem szerint az itteni körülmények között teljesen normális.
Na és az időjárás. Az itteni időjárás fő jellemzője, hogy szinte minden igaz rá. Esős és szeles. Hűvös és párás. Borús és felhős. Máskor napos és kellemesen langyos, eső nélkül (ez persze ritka). Egyik percről a másikra változik, egy nap alatt gyakorlatilag az összes évszakot végigjárhatod. Tényleg nincs olyan dolog, amit ne lenne igaz rá. Egyszerre kenguru és elefánt. Piros és kék. Lándzsát lóbáló maszáj törzsi harcos és Pitagorasz gondolataiba mélyedve. Feszes cicanaci és bő télikabát. Egyszóval a megtestesült teljesség. Sajnos az embernek egy idő után azonban rá kell jönnie, hogy a teljességbe tartozó dolgoknak csak egy igen kis hányada élvezetes. Így például engem se a maszáj harcosok, se a kenguruk, se az állandó eső nem dobnak fel túlzottan, Pitagoraszból, elefántokból és napsütésből viszont többet is el tudnék viselni. Nodehát ez van.
Mielőtt véget vetnék ennek az értekezésnek, közölnék néhány képet szeretett otthonomról, Ørndalenről (amely egyébként kellemesen távol van mindentől: horizontálisan 3-4 kilométerre, vertikálisan 200-300 méterre az egyetemtől és h. 7-8 kilométerre v. 500-600 méterre a városközponttól -- hiába, aki egyszer belép a külvárosiak táborába, az örökre ott is marad... nincs menekvés...). Ezt látom az ablakomból:
Ez a házam (jó, igazából csak az emeleti, nyitott ablak az enyém):
És ezt látom, ha kisétálok:
No jó, hát akkor mára ennyi voltam, szabadon választható üdvözlet, puszi és kézcsók mindenkinek,
Marci
